Borkuti László

1994-ben voltam először képviselőjelölt, akkor is egy civil szervezet felkérésére. Akkor is virágzó városrészt képzeltünk el mind szellemi, mind tárgyi értelemben. Akkor nem nyertem, de elgondolkodtam, csak önkormányzati képviselőként tehetek valamit a közösségemért? Tudtam, civilként is van lehetőségem arra, hogy közösségi munkát végezzek. Első lépésként – közel 25 évvel ezelőtt – mint szponzor, mint szerkesztő – Nagy Zoltán újságíró segítségével megjelent a Görömböly Magazin, mely legnagyobb erénye az volt, hogy közel hozta az embereket egymáshoz. Mint a helyi Görömbölyi Kulturális Egyesület lapja innovatív módon járult hozzá a Görömbölyi Közösségi Ház építéséhez, mert a kommunikációja során a jó példákat népszerűsítette. A lapot az egyesület tagjai kapták meg havonta, majd kéthavonta. Egy-egy számból 800 példányt nyomtattunk. A magazin 10 évfolyamot ért meg, a digitalizáció előretörésével más kommunikációs csatornák népszerűbbek lettek, és hát a finanszírozás sem volt egyszerű. Az igazság az, hogy 2002-től, amikor önkormányzati képviselő lettem – függetlenként, de az MSZP frakciójával együttműködve – sértettem volna a civil szervezet egyes tagjainak érzékenységét, ha úgy kezelem, szerkesztem ezt a lapot, hogy politikát viszek a tartalomban. 2000-ben, amikor megalakult a részönkormányzat, a csapatomat igyekeztem paritásos alapon szervezni, nem vártam el senkitől – mint ahogy ma sem teszem – hogy azonosuljanak értékrendemmel. 2006-ban egy súlyos betegséggel küzdve, már nem az volt a tét, mit tehetek a közösségért, hanem az, hogy éljem meg lányaim sikereit, unokáim megszületését. 13 évvel a válságos hónapok után, friss egészségügyi eredményekkel, kiváló fizikai és mentális állapotban ismét közösségi szolgálatra jelentkezem. Megtapasztalva, hogy a pártpolitika magyarországi gyakorlata milyen káros hatású, szakmai és közéleti tapasztalataimat ismét a közösségek fejlesztése, a közérzet javítása és a közterületeink rendbetétele érdekében felajánlom a 4. sz. választókerületben élők javára. Bár gyermekéveimet Olaszliszkán töltöttem, miskolciságomhoz (Görömböly és Hejőcsaba iránti hűségemhez) nem fér kétség. Unokáim miskolciak, Nóra és Soma már itt járnak iskolába, Kristóf most kezdi az óvodát Görömbölyön és itt cseperedik Adél is. Szeretném, ha olyan környezetben nőnének fel, ahol szépek a hétköznapok is.